Interactive Media Studio
Kép

"Szerettem volna egy igazán az egyéniségemhez illõ honlapot, valamint a gyorsan változó termékkatalógusomhoz egy egyszerűen sokszorosítható anyagot, amit szükség esetén a projektoros tender prezentációkon is fel tudok használni."

 

Multimédiás prezentáció, CD Rom

Nyomtatott és digitális kiadványok

Az elektronikus és nyomtatott kiadványok jól kiegészítik egymást. Léteznek olyan célcsoportok és előfordulnak olyan piaci helyzetek, amelyek esetében az internetes kommunikáció helyett (vagy mellett) célravezető a klasszikus prospektus, árukatalógus, szórólap, brosúra, amelynek fő előnye, hogy hosszú távon az olvasó kezében marad, így emlékezeti hatása jobb.

Az Interactive Média Stúdió kiterjedt nyomdai kapcsolatainak köszönhetően a kis- és nagyméretű nyomdai kiadványoknak nemcsak a grafikai tervezését és szövegszerkesztését tudja vállalni, de a kivitelezését, csomagolását, valamint postázását is.

 

Kapcsolódó szolgáltatásaink: